Kategóriák
Költségvetés

A 8. kerületi parkolás és az elmaradó bevételek

Április 6-ától díjmentes a közterületi parkolás Magyarországon – a kormány döntése alapján. A fizetős parkolás központi felfüggesztése megfosztotta a helyi közösségeket egy fontos bevételi forrástól, mindemellett elvette a saját közösségi tereik használatáról (és közlekedési szokások befolyásolásáról) való döntési jogot. Közben minden jel arra mutat,hogy az ingyenparkolás marad a karantén után is. Vidéken a jelenlegi nyitással nem vezették vissza a fizetős parkolást.

Ennek apropóján több dolgon is érdemes elgondolkodni, méghozzá: 1) miért fontos, hogy a parkolást az önkormányzatok szabályozzák, 2) mi alapján határozzák meg a parkolás díját, 3) mindez mennyivel járul hozzá az önkormányzat költségvetéséhez, 4) mennyi kiesést jelent Józsefváros számára az ingyenes parkolás bevezetése központilag, és, 5) ha már előkerül az ingyenes parkolás, amin most minden városvezető felháborodik, sorolva az ezzel okozott problémákat, miért biztosítják mégis egész évben, járvány nélkül is a helyi lakosoknak ezt a szolgáltatást teljesen díjmentesen?

Ezekről szól az alábbi bejegyzésem, ami – mint mindig – a 8. kerület példáján keresztül mutatja be a parkolási helyzetet és ezzel kapcsolatos dilemmákat, kérdéseket.